A fiatalok és a pénz

2012.
május 30.
Részvételi díj:
19900 Ft + ÁFA

Leírás

A gazdasági válság keserű hatásaként a magyar átlagpolgár azzal szembesült, hogy a korábban kedvező finanszírozási formának tartott devizahitele megdrágult, s miközben a munkahelye kérdésessé vált, az is világossá lett számára, hogy megtakarításai még jó esetben is csak nagyon rövid átmeneti krízis átvészelését teszik lehetővé. A kormányzati intézkedések nyomán az emberek ma már világosan látják, hogy az államra nem feltétlenül lehet számítani, ám miután eddig nem igazán foglalkoztak a pénzügyi közvetítő rendszer által kínált befektetési/megtakarítási lehetőségekkel, így meglehetősen idegenül mozognak ezek között.

A fentiek okán kiemelten fontos, hogy a felnövő nemzedékeket közelebb hozzuk a pénzügyek néha titokzatosnak tűnő világához. A 2011-ben megrendezett Tanítható-e a pénzügyi kultúra? konferencia előadásai és kerekasztal-beszélgetései rávilágítottak arra, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a pénzügyi tudatosságra történő nevelést. Ahhoz, hogy a banki, biztosítói ügyfél ne legyen kiszolgáltatott, messze nem elegendő, ha felügyeleti, fogyasztóvédelmi eszközökkel próbálunk fellépni a szolgáltatói túlkapásokkal szemben, hiszen egy szabályosan értékesített termék is gondot okozhat a szolgáltatást igénybe vevőnek, ha kiderül, neki valójában nem is arra lett volna szüksége tervei megvalósításához, biztonsága megteremtéséhez. A magyarok nagy része megbízik a pénzügyi szolgáltatókban, azonban a pénzügyi termékek jellemzőivel többnyire nincsenek tisztában. Konferenciánk a pénzügyi szakma és az oktatás szakembereinek segítségével keresi a közös utat ahhoz, hogy a jövő fiataljai sokkal több információval felvértezve, lényegesen bátrabban, sokkal több pénzügyi termék igénybevételével valósíthassák meg céljaikat.

Konferenciánkat a pénzügyi szektorban dolgozó:
1. felsővezetők
2. kommunikációs szakemberek
3. értékesítésért felelős szakemberek
4. közvetítők és pénzügyi tanácsadók mellett
az oktatási szektorban tevékenykedőknek és a különféle (pénzügyi ismeretek terjesztéséért küzdő) kezdeményezések elindítóinak is ajánljuk.

Moderátor: Nagy László Nándor, a Napi Gazdaság főmunkatársa

Tervezett programok

08:15
Regisztráció, kávé
09:00
Megnyitó

Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság főszerkesztője

09:10
A potenciális ügyfél - mi kell ahhoz, hogy a fiatal tudatos és tájékozott banki ügyfél legyen?

Piaci gyakorlatok itthon és a világban
Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs és marketingvezetője

09:35
A fiatalok és a tőzsde

Lehet-e főállás a tőzsdei kereskedés?
Soós Róbert, az XTB vezető piaci elemzője

10:00
Kerekasztal-beszélgetés a vitás esetek rendezéséről és a felelős hitelezésről

A beszélgetés résztvevői:

  • dr. Balku Orsolya, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Szolgáltatás-ellenőrzési Főosztályának vezetője
  • Dr. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára
  • Mátraházi Zsuzsanna, a Budapest Bank szabályozói megfelelés és felelős hitelezési vezetője
10:40
Kávészünet
11:00
Hogyan kerülhet az alaptantervbe a pénzügyi ismeretek oktatása?

Horváth Zsuzsanna, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatói tanácsadó testületének koordinátora, a NAT-bizottság tagja

11:20
Mit gondol, tesz a szakma az ismeretek bővítéséért?

Várhegyi Éva, a Pénziránytű Alapítvány elnöke

11:40
Mennyire érdeklik a fiatalokat a pénzügyek?

Bacher János, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója

12:00
Kerekasztal-beszélgetés a fiatalok pénzügyi kultúrájáról

A beszélgetés résztvevői:

  • Bodó Márton, a Nemzeti alaptanterv titkára
  • Várhegyi Éva, a Pénziránytű Alapítvány elnöke
  • Bacher János, a GfK Hungária Piackutató Intézet igazgatója
  • Kolta Emánuel, az Egyetemisták a Pénzügyi Kultúráért projekt vezetője
12:50
Ebéd

Kedvezmények

Napi Gazdaság-előfizetőknek 17910 Ft + ÁFA
Három vagy annál több fő jelentkezése esetén 16915 Ft + ÁFA
Oktatási intézmények alkalmazottainak és nappali tagozatos diákoknak 17910 Ft + ÁFA

Helyszín

Courtyard by Marriott Budapest City Center, 1088 Budapest, József körút 5.

A Courtyard Budapest City Center a városközpontban, a Blaha Lujza téren helyezkedik el, ahol számos metró-, busz- és villamosmegálló található. A Courtyard Budapest City Center saját parkolót biztosít. A konferenciajegy.hu ajánlásával.

Vissza a lap tetejére

Ezüst fokozatú támogató:

Budapest Bank

Támogató:

XTB

Szakmai támogató:

Pénziránytű Alapítvány