A profi befektetők szerint nagyon jó lesz részvényekbe fektetni a következő időszakban, az amerikai gazdaság pedig nem lassul, han ...
Év végéig már nem kell számítani az élelmiszer-infláció érdemi gyorsulására, de például a friss gyümölcs, a tojás és egyes tejterm ...
Hatalmasat ugrott a befektetői hangulat szeptemberben, az alapkezelők olyan tempóban vásároltak, amire ritkán van példa. A Bank of ...
Nyáron még lufinak tartotta a Goldman Sachs az AI részvények körüli felhajtást, és ezzel segített kirántani a talajt a részvények alól. Most azonban már arról értekeznek, hogy nincs lufi a mesterséges intelligencia miatt a piacon és érdemes erre alapozva befektetni. Igaz, nem biztos, hogy a mostani piacvezető cégekbe.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHatalmas ösztönzőcsomagot mutatott be a kínai jegybank, amelytől azt remélik, kirángathatja gazdaságát a fenyegető deflációs válságból és talán elérhetővé teszi a kormányzat növekedési céljait. A tőzsde pozitívan fogadta a hírt, azonban az elemzők szerint még ennél is többre van szükség, hogy életet leheljenek a hatalmas ázsiai gazdaságba.
Szerző(k): EconomxNagyot mentek az európai bankrészvények az elmúlt egy év folyamán, azonban a befektetők félnek tőlük, tartanak ugyanis az EKB közelgő kamatcsökkentéseitől. A Goldman Sachs elemzői szerint azonban van még bennük szuffla, a zéró kamatokkal jellemzett évtized ugyanis jócskán megedzette a szektort.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMost jött el az ideje, hogy a jegybankok világszerte visszavonják az eszközvásárlási programok során kiszórt fedezetlen pénzt. Kérdés, hogy mi lesz ennek a hatása, sőt, egyáltalán megvan-e még a pénz, vagy az infláció elégette.
Szerző(k): Fellegi Tamás