Szokásos péntek reggeli interjújában elsősorban a napokban elhunyt Ferenc pápáról emlékezett meg a magyar miniszterelnök. ...
Legalább 170 külföldi küldöttség érkezik Ferenc pápa temetésére, köztük állam-, kormányfők és uralkodók. A legnagyobb Donald Trump ...
Április 17-én Párizsban, ahol ukrán és európai képviselők is részt vettek, a Marco Rubio külügyminiszter vezette amerikai delegáci ...
Miután az amerikai elnök bejelentette, hogy a róla elnevezett mémcoin kriptovaluta legnagyobb befektetői számára két exkluzív eseményt rendez, kilőtt az árfolyam.
Szerző(k): Z. B.Arizonától New Yorkig egy sor állam nyújtott be keresetet a regnáló kormány vámpolitikája ellen.
Szerző(k): EconomxA globális államadósság idén eléri a GDP 95,1 százalékát, 2030-ban pedig a 99,6 százalékát.
Szerző(k): EconomxSzázezer ember búcsúzott szerdán a római Szent Péter téren Ferenc pápától. Több mint húszezren sorakoztak fel, hogy tisztelegjenek a húsvéthétfőn elhunyt katolikus egyházfő holtteste előtt a Szent Péter-bazilikában. A hívek búcsúztatása pénteken 19 óráig folytatódik, majd lezárják a koporsót. Ferenc pápát szombaton tíz órakor helyezik végső nyugalomra.
Szerző(k): G. É.