Rengeteg kérdést vet fel az, amit az Egyesült Arab Emírségekben bevezetnek.
Végső tiszteletadásra készülő gyászolók hosszú sora a Szent Péter-bazilikánál. Ez történt a Vatikánban, képekben!
Szarvason, egy hízópulyka-telepen mutatták ki a madárinfluenza H5N1 altípusát, az érintett állomány felszámolása megkezdődött, a környéken védőkörzetet jelöltek ki.
Legalább 170 külföldi küldöttség érkezik Ferenc pápa temetésére, köztük állam-, kormányfők és uralkodók. A legnagyobb Donald Trump elnöké lesz, aki pénteken száll le Rómában feleségével, Melaniával.
Ferenc pápa túllépte a pápaválasztó bíborosok számát, amelyet VI. Pál 120-ban állapított meg, és azóta sem helyeztek hatályon kívül. Mindenki szavazhat, vagy csak a szűkített létszám? Ezen múlhat, hogy ki lesz az új pápa.
Oroszország készen áll az alkura, de még finomításra szorulnak a részletek - ezt Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter nyilatkozta
Idén 15. alkalommal rendezik meg az Év Irodája Konferencia & Díjátadót, amelynek témája körüljárni...
Takács Péter közölte, hogy a kormány 3 milliárd forintot különített el a kórházi klímákkal...
Azonnali hatállyal lemondott a „haladás vezető globális platformja”, a davosi Világgazdasági Fórum...
A kecskesajt megnevezésébe csak akkor szerepelhet a kecske neve, ha a termék 100 százalékban...
Az ingatlanközvetítő bíróság elé citálta a tulajdonost, aki eladta a saját lakását. Vajon...
Rendkívüli tájékoztatást adott ki az OTP arról, hogy egyedi visszavásárlási engedélyt kapott a jegybanktól.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Bár pluszban zártak a nyugat-európai tőzsdék részvényindexei, nagy kilengésekről nem lehet beszámolni. Az arany is csak kicsit araszolt előre, és az olaj ára sem lőtt ki.